Feldolgozom, tehát vagyok !

Hibátlanság - elég hibás ábránd. Vannak hibáim, gyengeségeim. Igen. És? A fontos az, hogy mit kezdek velük. Számtalan ellentmondás és kettőség él bennem, nyilvánul meg viselkedésemben. Emberi. A lényeg az, hogy mit kezdek velük. Ha körülnézünk, a természetben is azt látjuk, hogy egyik pillanatban még verőfényes, forró napsütés melegít a másik pillanatban pedig erősödő szél és hirtelen megeredt eső parancsol eresz alá. Ez május vége, június üzenete: a bennünk élő kettőség, gyengeségeink elfogadása. Ez lesz az egyik központi témánk június 6-án, pénteken 17:00-tól az Önismeret tavaszi alkotással címet viselő művészetterápiás foglalkozáson. Várunk Téged is!

Ecsetem, ecsetem mond meg nékem...

A nevelés legfontosabb és egyben legnehezebb feladata a segítségnyújtás, hogy gyermekünk megtalálja az élet értelmét. Állítja Bettelheim, és én csak bőszen bólogatni tudok. Eszembe jut közben Áron fiam, aki teljesen elszomorodva jelenti ki, hogy hogyha ő apát és anyát nem szeretheti, akkor ő nem akar élni. Az élet értelmét minden életkorban keressük és meg is találjuk az adott szellemi fejletségünk szintjéhez mérten. Írja megintcsak Bettelheim. Igen, ezzel is egyetértek. Én is folyamatos keresésben és találásban vagyok. Tavaly óta, amikoris először találkoztam a művészetterápiával az alkotás nagy segítségemre van abban, hogy érzéseim, kreativitásom és gondolataim összhangban legyenek. Ez a harmónia pedig az eredményes keresés alapja és egyben az eredményes szülői segítségnyújtás feltétele is. És hogyan segít? Zenével, verssel, meditációval és alkotással.
Legközelebb június 6-án pénteken alkotunk Dunaszerdahelyen, 17:00-tól a Bartók Béla sétány 14 szám alatt.