A hosszú téli hónapok után különleges programmal készül a TANDEM, n. o. a tavaszra. A természet újraéledése és ébredése lehetőséget kínál az embernek is a megújlásra, élete egyes területeinek újragondolására, átszervezésére, alkalom kínálkozik új erőt és lelkesedét gyűjteni. Éppen ezért a természet ritmusára való ráhangolódás az egyik alapgondolata az áprilisban induló Önismeret tavaszi alkotással elnevezésű csoportnak. 

Ugyan a szervezet eddigi programjai főleg középiskolásoknak és egyetemistáknak szóltak, ezzel a csoportal a felnőtteket szólítja meg. A mindennapi hajtásban gyakran ragad le az ember a megszokott gyakorlatnál, rutinból cselekszik, ezzel együtt kevesebb tér jut a kreativitásnak és a spontán viselkedésnek. A kreativitás és a spontaneitás előhívásának egyik legörömtelibb módja az alkotás. 

A Dunaszerdahelyen induló csoport különlegessége abban áll, hogy a képzőművészetben, az alkotás folyamatában rejlő sokszínű lehetőséget használja saját magunkkal való találkozásra. A csoportban résztvevőket az agyagozás, a festés, a zene és a vers segíti, hogy elszakadjanak a hétköznapok terheitől, s közelebb kerülhessenek saját belős világukhoz, jobban megismerve, megértvetve azt.

Elindult a jelentkezés

Már lehet jelentkezni!!!

A csoport április első hetében indul.

Várjuk a jelentkezőket!

Maximális csoportlétszám 8 fő. 


Tavasz

A tavasz magában hordozza a megújulás, számvetés, elengedés és megtartás kettőségének, az újjászületésnek az archetípusát. 

Ezeket a lelki tartalmakat próbáljuk megtapasztalni, körüljárni, megérezni a különféle alkotási technikák segítségével (festés, rajzolás, agyagmunka, fotomontázs, kollázs) az Önismeret tavaszi alkotással csoport egyes alkalmain.

Kép alkotásról